2696 kilométer egyetlen liter benzinnel
A világ második legtakarékosabb autóját építették meg kecskeméti diákok.
Will Smith felpofozott egy újságírót
A színész a Men in Black bemutatójára érkezett, amikor a férfi megölelte, majd szájon akarta csókolni. Ekkor csattant el a pofon.
Ismét csalással gyanúsítják Zalatnay Saroltát
Az énekesnőt egy feleség jelentette fel. Állítólag a férje adott kölcsönt Cininek, de azt nem adta vissza. Zalatnay azt állítja, ártatlan.
Pokolgép robbant az iskolánál
Meghalt egy 16 éves lány és legalább heten megsérültek, amikor bomba robbant az olaszországi Brindisi egy szakközépiskolájánál.
„Rosszkor voltak rossz helyen”
Ezt mondja a Szíriában elrabolt magyarokat foglalkoztató cég magyarországi ügyvezetője. A két magyarról április vége óta nincs hír.
Lakhatatlanná égett egy dudari ház
Az idős házaspár túlélte a tüzet. A férj nagyon elkeseredett, mivel saját kezűleg építette a házat, 50 évvel ezelőtt.
Különleges gyereknap kisbetegeknek
A gyerekek néhány órára elfelejtkezhettek a gyógyszerekről, kezelésekről a debreceni klinikán. Motorozhattak, tűzoltóautóba ülhettek.
Engedélyezték az abortusztablettát
A Magyar Nemzet információi szerint a gyógyszer megkapta a forgalombahozatali engedélyt. Csak kórházban lehet majd használni.
Előzetesben a sorozatbankrabló
Előzetesbe került az a bankrabló, akit az ügyfelek kaptak el a héten Budapesten. A férfi mindhárom rablást bevallotta.
Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket
3 férfi betört egy soroksári házba. A család tagjait viperákkal összeverték. A szomszédok hívták a rendőrséget és a mentőket.
Előzetes: Figyelmeztető lövések dördültek Budapesten
Figyelmeztető lövéseket adtak le egy menekülő rablóra éjjel Budapesten. Az üldözésről további részleteket tudhatnak meg fél hétkor az RTL Híradóban.
PARÁDÉ: Katonák tettek a királynő kedvére
Katonai parádét rendeztek a londoni Windsor kastélyban az uralkodásának 60-ik évfordulóját ünneplő II. Erzsébet tiszteletére.
Előzetes: Ismét csalással gyanúsítják Cinit
Az énekesnőt ezúttal egy feleség jelentette fel. Állítólag a férje adott Cininek kölcsönt, és azt nem adta vissza. Hogy mit mond a vádakra, az kiderül fél hétkor az RTL Híradóból.
PÁNIK: Iskolánál gyilkolt egy pokolgép
Pokolgép robbant szombat reggel a dél-olaszországi Brindisi kikötőváros egyik líceumának bejárata előtt.
Hégető Honorka Díj 2012
Hogyan jelentek meg az új szegények a médiában? Hégető Honorka díjkiosztó ünnepség és fórumbeszélgetés május 22-én, a Terror Háza Múzeumban!
