Focilabda és Petri-csésze
Nyílt napot tartottak a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskolában. Az érdeklődők a nap folyamán betekintést nyerhettek a gyakorlati oktatásba, az iskola diákjai pedig egész napos sportprogramokban vehettek részt. A szombati munkanapon így az egész iskola megtelt diákokkal.
Megújul a Kós Károly Általános Iskola előtti tér
Több száz virág, cserje, sövény és fa teszi hamarosan barátságosabbá a nemrég megújult Kós Károly Általános Iskola előtti teret. Az intézmény előtti zöld övezet mindig is rendezett volt, most azonban egy a Mol Románia és a Polgártárs Alapítvány által pozitívan elbírált pályázat útján felújítják a teret.
Ballagtak az egyetem végzősei
132 hallgató számára ért véget az egyetem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósra kihelyezett Földrajz karán. A pénteken délelőtt tartott záróünnepségen zsúfolásig telt a Művelődési Ház nagyterme. Az alapképzést befejezők mellett a mesteris hallgatók is búcsuztak az egyetemi évektől.
Városi kitüntetések adományozási lehetőségei
Sokan vannak, akik kiérdemelték már a város elismerését. Pedagógusok, akik számtalan gyermek nemzedéket neveltek fel; alkotóművészek, akik városunk jó hírnevét öregbítik; egyesületek, akik önzetlenül és lelkesedésel teszik szebbé, jobbá városunkat. Mondjunk köszönetet azoknak, akik sokat tesznek…
VII. Oviolimpia
Május 10-én délelőtt a Városi Sporttelepen hetedik alkalommal került megrendezésre az oviolimpia a Törökszentmiklósi Birkózó és Diáksport Klub valamint a Polgármesteri Hivatal szervezésében. Az idén hét óvoda csapata mérte össze erejét különböző sorversenyekben: labdagörgetésben,…
Elbúcsúztak az „Alma Matertől" a középiskolások
A latin kifejezés nagyon találó hiszen „tápláló anyát” jelent. A középiskolás évektől való búcsúzás a felnőtté válás időszaka. Életünknek ezt a korszakát, melyben személyiségünk, egyéniségünk fejlődött, nem felejtjük el soha. Minden bizonnyal szép emlékként raktározzák el a törökszentmiklósi diákok is az…
Hagyományőrzés a zeneiskolában
Bishoff László karnagy vezetésével a Törökszentmiklósi Népdalkör, a Vadrózsák citeraegyüttes, a Kodály Zoltán Ami népzene tanszakának tanulói és Tóth-Pál Zoltán produkciói színesítették 2012. május 15-én a tavaszi zsongás című népzene és népdal hangversenyt, amelyet a zeneiskola Kodály…
Tavasz a néphagyományban
Hatodik éve szervez szakmai képzést hazai és magyarországi óvodapedagógusoknak a székelyudvarhelyi Napsugár Napköziotthon. A képzés témája évről-évre változik és ennek megfelelően a gyakorlati része is. Tavaly például a népi játékhagyomány éltetésének lehetőségeit járták körül a résztvevők,…
Séta a hagyományos mesterségek utcájában
Mintegy félszáz kiállítóval nyílott meg a Hagyományos mesterségek utcája Székelyudvarhely központjában. A rendezvény a 4. Székelyudvarhelyi Városnapok részeként várja az érdeklődőket.
Az élelmiszerbiztonságról
A történelem során most elõször fordul elõ, hogy a Földön ugyanannyi ember éhezik, mint amennyi túltáplált - hangzott el a 19. Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület Tudományos Diákköri Konferenciáján. Az Agrártudományi Centrumban az alapanyagtermelés, és a…
Több beteget kezelhetnek
Megújult a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum szaruhártya bankja. Az 1994 óta mûködõ társaság ezentúl korszerû laboratóriumokban, a legmodernebb mûszerek segítségével gyógyíthat. A fejlesztésnek köszönhetõen pedig megduplázódhat a szaruhártya átültetések…
Családi és Sportnapok - autós ügyességi verseny
Egyre sikeresebb Gyergyószentmiklóson az ügyességi autóversenyzés. Ez derült ki a Családi és Sportnapok keretén belül megszervezett - nyári csitorgatás - elnevezésű rendezvényen. A több mint 15 év után feléledni látszó motorsport-rendezvényekre egyre több településről érkeznek versenyzők, de a…
Problémák az ifjúsági tömbházakban
Szalagparkettet, csapokat, teraszajtókat cseréltek ki a gyergyószentmiklósi ifjúsági lakásokban az elmúlt időszakban. Mivel még garanciában voltak a tömbházak ingyen javította ki az építő a meghibásodásokat, ám ezzel még a gondok nem oldódtak meg.
Újabb beruházásokról döntött a megyei tanács
Újabb beruházások elindításáról, az áprilisi kormánytámogatás mihamarabbi hasznos elköltéséről döntött a Hargita megyei közgyűlés csütörtökön, Szárhegyen. A kihelyezett tanácsülésen újabb beruházások elkezdésére szavaztak a képviselők, emellett új székhelyet kerestek a csíkszeredai megyei…
Elírt helységnévtáblák
Szépül az E567-es jelzésű út, kiszélesített, új aszfaltszalagon gurulnak az autók, ám az építők, a jelek szerint nem fektettek túl nagy hangsúlyt a helységek bejáratához kihelyzett névtábblák feliratainak helyesírására. Igy például Csíkrákos helyett „csíkrálosra”, vagy Csíkszenkirály helyett „csíkzentkirályra”…
